Saját magukat buktatták le, íme a legbénább hűtlenek!


Sokszor nehéz eldönteni, hogy egy szánalmas dolgon sírjunk, vagy nevessük. Az emberek régen élőben szakítottak, maximum telefonon.. na de az SMS, az már botrányos. Két SMS, és a kapcsolatnak már vége is, na de nem akárhogyan.

Mindenkinek van már egy-két szakítós sztorija a tarsolyába… legyen az gyors, fájdalommentes elválás, sírós, kiheverős, tragikus, a szakítás az csak szakítás. Általában az egyik fél még érez valamit, a másik már nem, ekkor a legnehezebb kezelni a helyzetet. Mindenki azt hangoztatja, hogy a tiszteletet márpedig meg kell adni, amivel én tulajdonképpen egyet is értek, de tiszteletet SMS-be is lehet adni, de nem ilyen módon!

Persze könnyeb túl lenni a szakításon, ha két mondatot extra gyorsan leírunk, és már meg is nyomjuk a küldés gombot. Így a legegyszerűbb természetesen, azonban valóban, főleg egy hosszú kapcsolat után tartozunk egy rövidke magyarázattal.

Mi azokat a szakítós SMS-eket gyűjtöttük össze, ahol még az első SMS során szakításról szó sem volt, azonban a hűtlen fél annyira béna volt, hogy lebuktatta saját magát! Kijelenthetjük, hogy sokkal jobb a másik félnek egyedül, mint egy ilyen degenerált pasival/csajjal..

csolatok nagy része nagyon nem úgy működik, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva…

szakitos2

szakitos1

szakitos4

szakitos3


Ha tetszett oszd meg.Share on Facebook

Like it? Share with your friends!

11

Comments 0

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Saját magukat buktatták le, íme a legbénább hűtlenek!

log in

reset password

Back to
log in